Rendkívüli bejelentés!




Sziasztok kedves Látogatóink!



Egy szomorú hírt kell, hogy közöljünk, mégpedig azt, hogy ezennel hivatalosan is megszűnünk mint Fansub csapat.

Igaz, hogy nagy reményekkel és vágyakkal vágtam bele ebbe a egészbe annak idején és időközben szert tettem egy remek kollégára Mayci személyében, de az a bizonyos mocskos élet közbeszólt és azt a kis rendelkezésre álló időt is elszedték tőlem, amit eddig fel tudtam használni a fansubolásra.

S mivel nem láttam értelmét annak, hogy egy ideig tevékenykedjünk, azután meg megszűnjünk, majd újra beinduljunk, ezért a teljes megszűnés mellett döntöttem/döntöttünk pedig már kezdtek igencsak jól alakulni a dolgaink és ez a nehéz döntés meghozatal is nag szívfájadalmat okozott.

Ezennel köszönjük azt a sok kedves Pü levelet, amit nekünk küldtetek, melyben elismertétek a munkáinkat és biztattatok, hogy folytassuk a munkánkat.

Valamint köszönjük az ex-Chihana Fansubnak azt a barátságos magatartást, amelyet tanúsított irántunk és hogy elkészíthettem velük életem első önálló fordítású Projektjét, a Kiniro Mosaic-ot.

Ennek ellenére nagyon is örülök, hiszen megtapasztalhattam a fansubolás pozítív oldalát és azt a szeretetet, megbecsülést, amelyet a nézőktől kaptunk, szóval, felejthetetlen élményként raktározom  el magamban.

De hogy ne csak szomorú hírből álljon az egész kis cikk, szeretném megragadni az alkalmat és bejelenteni, hogy én, Drewzy nem tűnök el teljesen az Anime Fansubok világában, hanem a későbbiekben egy általam nagyrabecsült Fansubban fogom folytatni az animés pályafutásomat, ahol a feladatoknak csupán a töredékét kell ellátnom és amit még így is el tudok majd látni minden bizonnyal.

Köszönjük az eddigi megtisztelő figyelmeteket, melyet irántunk tanúsítottatok és ne feledjétek el animézni ezerrel, mert az animék jók, nagyon jók!



Minden további jót nektek!



Üdv:


Drewzy





3 megjegyzés:

  1. Ez igazán sajnálatos :( Nagyon szépen köszönöm a munkátokat!! Jó pár animét tőletek néztem meg. Minden jót a továbbiakban ;)

    VálaszTörlés
  2. Szomorúan olvasom a hírt, mindenesetre örülök, hogy nem szállsz ki teljesen a fordítói társadalamból, Drewzy. :)
    Köszönöm az eddigi munkátokat, és kíváncsian várom, hol fogod folytatni tovább. Annyi biztos, hogy ezentúl is követni fogom a pályafutásodat. :)

    VálaszTörlés
  3. oh :( sajnálom. De köszönet az eddigi munkáitokért ^^ főleg a chunibyouért.

    VálaszTörlés